Fülöp László honlapja
A honlapról
Az oldalról röviden

Amikor még a FreeWeb bőséges ingyenes tárhellyel szolgált, valamikor 2010 tavaszán jött az ötlet, hogy megosszam egy honlapon az általam készített buszos képeket. Így alakult meg 2010. április 1-jén a vegyesbuszok.fw.hu, ami azóta áttevődött ATW-re és rengeteg képpel bővült. 2020. június 7-én saját kézbe vettem az irányítást, megszűnt az ATW-s oldal, ezentúl a www.vegyesbuszok.tk címen érhető el (2020.08.22-től www.vegyesbuszok.hu). Mindent saját magam felügyelek ezentúl.

Első buszos képeim 2007-ben születtek (talán 1 kezemen meg tudnám számolni, milyen kevés). Azóta egyre gyakrabban, manapság szinte napi rendszerességgel járok fotózni. Kedvenc típusom természetesen az Ikarus, de nagyon bejön még a Rába, az M.A.N., a M.A.Z. stb. A "volános" buszokon kívül előszeretettel keresek fel újabbnál újabb magánbuszokat, maszekokat is, és minden busznak, amelyiknek csak lehet, illetve, amelyiknek engedik, a belső terét is megörökítem (általában utastér és műszerfal, típustábla), hiszen az is a busz része, nemde? A legfőbb profilom minél jobban dokumentálni a buszokat, elsősorban az Ikarusokat.

2014-ig Biharnagybajomban éltem, Püspökladányba jártam gimnáziumba, így nagyon sok régi képem azon a környéken készült. Sokat jártam Berettyóújfaluba, a telephelyre is annak idején... Jelenleg Debrecenben élek, gyakran kilátogatok a helyközi buszállomásra, valamint a telephelyekre szétnézni. Kedvenc nagy városaim Miskolc és Nyíregyháza (Szolnok, Eger, Hajdúszoboszló stb...). Trolikat is fotózok, bár Debrecenben sajnos a M.A.Z., ZiU és az Ikarus trolikon kívül nincs számomra érdekes trolibusz. Van azért néhány busztípus, amit kifejezetten nem szeretek, vagy a kinézete miatt (pl. Bova, a Credo-k), vagy azért, mert amiatt lett elcs*szve egy nagyszerű korszak (mindenki tudja, hogy a Volvo Cívisbuszokra gondolok). Hiába fotózom azokat is, megpróbálom meglátni bennük a szépet, de számomra az igazi BUSZ az mindig is az IKARUS lesz... A legtöbb képem állomásokon készült, illetve akad sok-sok telephelyi kép is (régebben pedig dominánsan utcai felvételeim voltak). Magánterületen készült fotókra hatványozottan igaz, hogy CSAK saját magadnak töltheted le azokat (részletek az "Adatvédelmi szabályzat" menüre kattintva)!

A weboldalt anno sokáig az Adobe Dreamweaver CS5-tel szerkesztettem, jelenleg CC 2021 21.1.0.15413 verziót használok. Az oldal minimum 1366x768 pixeles felbontásra van optimalizálva (telefon esetében minimum 360x640 felbontás javasolt). Ajánlott böngésző: Google Chrome. Ajánlott full HD felbontású monitoron böngészni! Megjegyzés: A teljes weboldalon le van tiltva a tartalmak kijelölése.

A weboldalt igyekszem naprakészen tartani, minden apró részletre odafigyelek, de ha bármilyen hibát, elírást tapasztalsz, esetleg, ha helytelen egy adott busz típusa, azt nyugodtan jelezd nekem, kijavítom! Ismeretlen típusú buszok esetén (pl. a "M.A.N. (egyéb)" típusnál), ha van olyan busz, aminek ismered a pontos típusát, azt írd meg! Segítségedet köszönöm! E-mailt a főoldalról az "Üzenet" linkre kattintva írhatsz.

Néhány tipp böngészéshez:
- Az oldalon praktikus okokból minden ábécé sorrendben van (típusok, rendszámok), így megkönnyítve a böngészést. Minden képem a megfelelő típushoz kerül, nem "blog jellegű" az oldal, hanem egyfajta képtár.
- Ha a friss képekre vagy kíváncsi, nem muszáj végig görgetned az egész lapot (főleg ha rengeteg kép van, mint pl. az Ikarus 256, 280-nál), hanem nyomj egy F3-at és írd be a keresőbe a megfelelő dátumot (pl. 2016.07.15.) és odaugrik egyből a legújabb képekhez.

Közösségi oldalak

Ne csak böngészd, hanem kedveld is be a weboldal Facebook oldalát, ahol minden nap láthatod, követheted a képeimet, hozzászólhatsz, megoszthatod! Jelenleg már több, mint 16000 kedvelője van a honlapnak. Minden nap 16 órakor jelent meg egy poszt, egyik nap egy adott buszról készült külső kép, másik nap pedig egy adott buszról készült külső-belső képekből álló bejegyzés (4 kép). Ez 2021. március 1-jétől annyiban változott, hogy ezek a posztok csak hétvégente lesznek, hétfőtől péntekig egyes régebbi bejegyzések lesznek újból megosztva. 20 órakor - ha valami nagyobb frissítés volt - a Hírekbe berakott képet megosztom Facebook-on is. 22 órakor az új videómat linkelem be, ha éppen van. 2017. január 15-től minden vasárnap 20 órakor válogatás látható a "Vegyes képek" közül, valamint minden hétfőn 22 órakor 1-1 régebbi videót linkeltem be, 100 db-ot összesen. 2019. február 4-től miden hétfő este 8-kor egy képet osztok meg, mely más szögből (pl. hátulról) ábrázol egy adott buszt. Kövesd a YouTube csatornámat is és, ha tetszik, iratkozz fel, hogy ne maradj le a friss videókról! Sok-sok érdekes videót találhatsz ott (nagy hangsúlyt fektetve az Ikarusokra!). Általában hetente van legalább egy videó (ha nincs téma, ritkábban).

Készülékeim

- 1. gépem: HP Photosmart M425 (2007) - csak néhány kép, buszos videók nincsenek ezzel a fényképezővel.
- 2. gépem: Panasonic DMC-LS60 (2007-2010) - pár 100 kép, videók is vannak, bár ez a gép hangot nem rögzített.
- 3. gépem: FUJIFILM FinePix S8000fd (2008-2010) - sajnos leesett és az optika elmozdult benne, emiatt néhány kép sarkában fekete folt van; videók kis felbontásúak, minőségük tűrhető.
- 4. gépem: Nikon Coolpix P90 (2010-2013) - sok kép készült ezzel, a videók is kicsit jobb minőségűek, bár még kis felbontásúak.
- 5. gépem: Canon PowerShot SX50 HS (2013. december 17-től 2020. június közepéig). - több tízezer kép készült vele, a videók full HD felbontásúak, talán a 24 FPS zavaró kicsit, de ez a gép ennyit tudott. 2020 júniusában megadta magát.
2020. június 11-én végleg tönkrement a Canon. Átmenetileg a sok bajjal küszködő FUJIFILM-et használtam. A semminél az is jobb volt.
- 6. "gépem": egy Samsung Galaxy A21s típusú telefon (2020. augusztus 6-tól 2021. augusztus 6-ig), mely elfogadható minőségű képet, videót készített, bár a zoom hiányát erősen éreztem.
- 7. gépem: Canon PowerShot SX70 HS, RØDE puskamikrofonnal kiegészítve a tökéletes videoélmény érdekében (2021. augusztus 6-tól)! Ez a gép sokkal profibb, mint az összes többi előző: 65x optikai zoomal rendelkezik, 20,3 MP-es képeket tud készíteni, 4k videóra is képes (bár maradok az 1080p-nél egyelőre). 1080p-ben 50 vagy 60 FPS-re is képes, amely által jelentősen élvezhetőbbek a videók. A puskamikrofon által pedig nem lesz felvéve a gépzaj (zoomoláskor kattogások, autofókusz hangja, stb.), sőt a rárakható szélzajszűrő pamacs tökéletesen kiszűri a szélzajt is.
Van egy alumínium állványom, éjszaka ritkán fotózok. Egyéb speciális technikai eszközöm nincsen. A legtöbb feltöltött kép felbontása 2048x1536 képpont.

Technikai háttér

Domain: vegyesbuszok.hu (regisztrátor: Rackhost Zrt.). Ez alapértelmezetten kiegészül a "www" előtaggal: www.vegyesbuszok.hu. Ha csak "sima" http-t írsz a cím elé, azonnal átirányítás történik a titkosított https protokollra, az oldal címe így: https://www.vegyesbuszok.hu lesz automatikusan. A www-előtag csak asztali böngészőkből érhető el, ha mobilkészülékről böngészel, a https://m.vegyesbuszok.hu oldal jelenik meg (mely asztalin is működik egyébként, de mobilon kizárólag ez töltődik be). Lényegileg nincs különbség az asztali és mobilos verzió kötött, egyelőre annyi jelentősége van, hogy egyből látni az egyes látogatók milyen készülékről böngészik oldalam.

Számítógép: DELL Vostro laptop i7-es processzorral, 12 GB RAM-mal; operációs rendszer: Windows 10 Professional; webkiszolgáló: Internet Information Services 10.0 NAPLÓZÁSSAL; FTP-szerver: Bitvise SSH Server 8.49 with Free Personal License NAPLÓZÁSSAL; PHP verzió: 8.0; Adatbázis-kezelő: MySQL Workbench 8.0

A Cloudflare - mint közbenső "ügynök" - biztosít számos, elengedhetetlen funkciót oldalam még kifinomultabb és biztonságosabb működéséhez. Részletes ismertető: a DNS-rekordok konkrétan itt vannak bejegyezve (a Rackhost oldalán névszerverként a Cloudflare által biztosítottakat kellett megadni, ezáltal lett összekötve a domain a Cloudflare-rel). Az ún. A rekordok azért felelősek, hogy az (aktuális) IP-címhez legyen társítva a domain címem ill. az aldomainek (pl. a www), sőt ezek ún. reverzibilis proxy-ra vannak állítva, tehát nem derülhet ki a valódi IP-címem, a Cloudflare lecseréli azt 3 db - véletlenszerűen csereberélt - saját IP-címeire (így egy átjáróként funkcionál lényegében). Egyedül az "ftp" A-rekord nincs proxy-ra állítva, hiszen csak így működhet az FTP-zés. Szükségesek továbbá ún. MX-rekordok, annak érdekében, hogy a @vegyesbuszok.hu végződésű e-mail címekre küldött levelek megérkezzenek egy levéltovábbító szerverre (ImprovMX), mely tulajdonképpen egy alias címet hoz létre, majd onnan tovább legyenek küldve gmail-es címemre. Ezt végzi ezen oldal, magát a levél küldését egy ingyenes SMTP-szerver végzi (Sendinblue). Ezen az oldalon tárolódik minden nekem küldött e-mail illetve statisztikákat is készít, naplóz, minden nyomon követhető rajta (levél küldés, kézbesítés, esetleges hibás küldés, XY megnyitotta a levelet, XY rákattintott egy linkre a levélben stb.). Egy ún. SPF rekord is szükséges a helyes működéshez. A Cloudflare biztosította továbbá a titkosított kapcsolódást, ingyenes SSL tanúsítványt adott. Minden nem-https kérelmet átirányít automatikusan https-re, valamint meghatározza az engedélyezett minimális TLS verziót. Tűzfalszabályok is létrehozhatók, esetleges robotokat ki lehet ezáltal szűrni - példának okáért, de számos tűzfalbeállítást biztosít, többféle szűrési feltételekkel. A gyorsaság növelésére is több lehetőség biztosított, jelenleg a "Brotli" tömörítés van beállítva. Itt adható meg a mobil készülékek esetében történő m.* kezdetű aldomain-re történő automatikus átirányítás is. Cache-t is biztosít, tehát esetleges kiesés esetén a Cloudflare által gyorsítótárazott tartalmak elérhetőek maradnak egy darabig. Dinamikus szabályok is létrehozhatók. Egyik szabály, hogy a "www" előtag (mobil esetében "m") automatikusan hozzáíródik az URL-címhez, ha azt kihagytuk volna. A másik szabály az alábbiért felelős: a Facebook-ról történő linkelés miatt felesleges karaktersorozat kerül az URL-cím végére: "*?fbclid=" és utána végeláthatatlan hosszú véletlenszerű karakterek... A második szabály ezt távolítja el és hagyja meg a tényleges címet, mindenféle feleslegtől megtisztítva. Kiegészítésként app-okat is biztosít, jelenleg kettő van telepítve: PACE (a sáv az oldal tetején, mely jelzi a betöltődést) és Cookie Consent (cookie-tájékoztatót ír ki). Ami még kiemelendő, hogy oldalam üzemben tartására a lehehő legkevesebbet költök, csak a .hu domainért fizettem (az áramszámlától most tekintsünk el). Kérni sem kérek semennyit az üzemeltetéséért. Mindent, amit csak lehetett, ingyenes szolgáltatásokkal oldottam meg!

Rendelkezésre állás

Sajnos előfordulhatnak kiesések az oldal működésében, ám arra törekszem, hogy ezekből minél kevesebb legyen. Biztonsági mentés készül az oldal teljes tartalmáról rendszeresen, általában hétvégente késő éjjel. Ekkor rövid időre kiesések lehetnek, ám törekszem arra, hogy a mentés ideje alatt is zavartalanul működjön az oldal (korábban ezidő alatt kb. 10-12 percig nem volt elérhető az oldal, a mentés befejezéséig).

Hibaforrások (zárójelben a rövidítés):

  • áramszünet (Á)
  • karbantartás (K)
  • nincs internet (NO)
  • hibás porttovábbítás (PO)
  • publikus IP-cím megújulása (PU)
  • biztonsági mentés (B)

Rendelkezésre állás
Kiesések:

Hibalapok

A webszerver hibás kérés esetén (pl. nem található tartalom, tiltott hozzáférés) ún. egyéni hibalapokat tölt be, nem a szerver alapértelmezett lapjait. Ezeket saját magam szabtam testre és annyival egészítettem ki, hogy a hibakód és a hiba leírása 60 másodpercen át látható, utána átirányítás történik a főoldalra. Egy számláló is jelzi, mennyi idő múlva dob a főoldalra, viszont te magad is visszaléphetsz egyből, egy linkre kattintva. A hibalapok: 401, 403, 404, 405, 406, 412, 413, 429, 500, 501, 502, "522" (karbantartás)

A Cloudflare alapesetben a saját hibalapjait biztosítja, így, ha elérhetetlen az oldal, akkor a saját, 522-es hibakódú lapja töltődik be. Ez annyiban van módosítva, hogy ezen alapértelmezett lap helyett egy általam készített egyéni hibalap töltődik be, ha nem érhető el az oldal, melyen egy szomorú szmájli van és egy szöveg olvasható, miszerint karbantartás folyik az oldalon. Ám ez a hibalap kizárólag a főoldalon jelenik meg, minden más egyéb oldal a Cloudflare alap hibalapját fogja feldobni leállás esetén. Ez azért van így, mert, ha minden egyes kérelmet vizsgálna a Cloudflare, az akár napi többszázezer lenne, és az ingyenes regisztrációval maximum napi 100 ezer kérelem teljesíthető. Ezért állítottam úgy be, hogy csak a főoldalon dobja ki az általam írt egyéni hibalapot. Így csupán napi átlag 4500-6000 db kérelmet vizsgál a Cloudflare, amelynél hiba esetén az én hibalapomat kellene feldobnia, így sosem lesz a napi limit megközelítve. Az egyéni hibalap egyébként úgy van megírva, hogy 15 másodpercenként frissíti magát, így, amint újra él az oldal, betöltődik magától a főoldal. Leggyakrabban akkor látható ez a hibalap, amikor újraindítom a szervergépem (1 perc maximum, ám frissítések telepítésekor, egyéb esetben nyilván valamivel több).

FTP-elérés

Természetesen az oldalt FTP-n keresztül is el lehet érni. Ez egy hagyományos fájlátviteli protokoll. Személy szerint fájlok gyors másolására (pl. új képek telefonról a laptopra másolására) használom, saját felhasználómmal. Viszont névtelen belépés is lehetséges az ftp.vegyesbuszok.hu címen. A felhasználónév és a jelszó egyaránt anonymous.

2021. május 22-től kizárólag titkosított kapcsolódás lehetséges (FTP SSL/TLS felett, "FTPS" és SFTP)! Emellett kizárólag a Cloudflare által biztosított VPN kapcsolaton keresztül engedélyezett a kapcsolódás, biztonsági okokból (a 8.0.0.0/8 IP-címtartományból). A Cloudflare WARP nevű app innen tölthető le. A sikeres FTP csatlakozás érdekében az app telepítése után kapcsolódj, és működnie kell. A tanúsítványt fogadd el, és a fent említett módon beléphetsz. Javasolt kliens: Bitvise SSH Client, WinSCP, esetleg Total Commander (portszám SFTP esetén: 22). A bejelentkezés előtti bannert elolvashatod, ha egy SSH-kapcsolatot kezdeményezel (OpenSSH, Bitvise, PuTTY, Termius...). Fájlkezelőből, böngészőből, parancssorból (tehát titkosítatlan, hagyományos FTP-kapcsolódással) a kapcsolódás nem lehetséges! Névtelenül bejelentkezve a "pub" mappa fájlok fel- illetve letöltésére használható (ésszerű keretek között; a fel- és letöltés 1 MB/s-ra van korlátozva), a "vegyesbuszok" mappában bepillantást nyerhetsz a honlapomon tárolt fájlokba, mappákba (korlátozott hozzáféréssel). FIGYELEM! A "pub" mappába feltöltött fájlok utólag nem törölhetők! Minden FTP-művelet naplózva van!

Hogyan kapcsolódj FTP-szerveremhez?

Adatvédelmi szabályzat

1. COOKIE SZABÁLYOZÁS
Az oldal a böngészési élmény növelése és a látogatói statisztikák működése érdekében, továbbá egy egyedi felhasználónév tárolása céljából cookie-kat használ.
A statcounter.com az alábbi nevű cookie-kat használhatja: blocking, is_unique, is_unique_1, is_visitor_unique. Ezek célja a látogatói statisztikák gyűjtése, egyes látogatók tevékenysége naplózásának tiltása. Ezek a cookie-k személyes adatokat nem tárolnak.
A *.vegyesbuszok.hu az alábbi nevű cookie-kat használhatja: __cfduid, sc_is_visitor_unique, belep. Az első a Cloudflare által használt és szükséges cookie, mely biztosítja a biztonságos böngészés feltételeit, a nemkívánatos forgalom szűrését, valamint a hálózati erőforrások kihasználásáért is felel. A második a statcounter.com megfelelő működéséhez elengedhetetlen, a látogatók számának tárolásáért felel. A harmadik, már egy általam kezelt cookie, mely egy adott felhasználó belépésekor jön létre, és kizárólag a felhasználó egyedi azonosítóját (felhasználónév) tárolja, és az adott felhasználó állíthatja be ezen cookie lejárati idejét. Ez alapesetben 1 nap, ám a felhasználó egyéni döntése szerint ez kitolható 365 napra is.

2. ADATVÉDELEM - ÜZENET
A főoldalon az "Üzenet" linkre kattintva lehet számomra személyes "hivatalos" e-mailt küldeni. Fontos, hogy valódi e-mail címet adj meg, hiszen arra a címre azonnal kapsz egy visszaigazolást, hogy a leveled megkaptam, továbbá arra a címre fogok válaszolni. E-mail címed bizalmasan kezelem, csak a válaszadás esetén használom, harmadik félnek nem adom ki. Az üzenetnél lehetőséged van 1 db kép csatolására is (melyet nem mint mellékletet kapok meg, hanem egy mappába töltődik fel szerveremen). Fontos, hogy a fájl legnagyobb mérete 10 MB lehet és kizárólag JPG, GIF és PNG formátumokat fogad el a rendszer. Az általad küldött képet szigorúan csak én láthatom, és harmadik félnek nem adom át. Természetesen kép csatolása nem kötelező. Az első mezőbe írt neved te határozod meg, de kérlek, a valódi neved használd, hogy be tudjalak azonosítani. Neved másoknak nem adom ki. Az üzenet tárgya legyen tárgyilagos, lényegre törő. A kép csatolásán kívül minden mező kitöltése kötelező!

3. ADATVÉDELEM - FÓRUM KILÉPVE
Az oldalon egy egyszerű, adatbázis alapú Fórum üzemel. Alapesetben senki nem láthatja a Fórum beszélgetéseit. Ahhoz, hogy elolvasd a tartalmakat, vagy esetleg te is írj új hozzászólást, regisztrálnod kell! A regisztrációkor megadott adataid te döntöd el, hogy a valóságnak megfelelnek, vagy nem. Elvárom viszont, hogy ne kamut adj meg! Fontos tudni az alábbiakat: A regisztrációkor megadott "Teljes név" csak számomra látható, csupán a kamu felhasználók kiszűrése céljából kérem be, azt másoknak nem adom át. A "Felhasználónév" egy általad választott egyedi név, tartalmazhat betűket, számokat, speciális karaktereket is akár. Viszont fontos, hogy olyat válassz, amit könnyen megjegyzel, mert ezzel tudsz belépni a Fórumba! Ezt a nevet fogod látni a hozzászólásaidnál. Nickneved csak azok tudhatják meg, akik a Fórum tagjai és be vannak lépve. A jelszót kétszer kell megadnod, biztonsági okokból. Minimum 8 karakteres legyen! Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy a megadott jelszavad még én sem látom, és visszafejteni sem tudom, így biztonságosan megadhatod jelszavad. FIGYELEM! Minden adat, melyet megadsz, az űrlap elküldésekor titkosított csatornán keresztül szállítódik, így a személyes adataid lehallgatása esélytelen (ez vonatkozik az üzenetküldésre is). A belépéskor add meg választott felhasználóneved, jelszavad. Ha 1 napnál tovább szeretnél belépve maradni az adott eszközön, állítsd a csúszkát a neked tetsző lejárati időre (napokban mérve). Amennyiben elfelejtetted jelszavad, kérlek írj egy e-mailt és megbeszéljük a helyreállítás folyamatát.

3. ADATVÉDELEM - FÓRUM BELÉPVE
Belépés után megnyílik a Fórum belső felülete. Itt felül láthatod, hogy a rendszer a felhasználóneveden megszólítva üdvözöl (mely egyébként a főoldalon is ki van írva belépés esetén). A mellette látható Kilépés linkre kattintva azonnal kiléptet a rendszer és visszadob a kezdőoldalra. A Fórumba érkező új hozzászólásokról lehetőséged van értesítéseket kérni, e-mailben. Adj meg egy valós e-mail címet és kattints az OK gombra a mentéshez. Azonnal kapni fogsz egy visszaigazoló e-mailt a megadott címedre. Amennyiben bárki is (akár te is) új hozzászólást ír a Fórumba, arról ezentúl e-mailben kapsz értesítést (a hsz. tartalmát nem, csak egy értesítőt, hogy XY írt a Fórumba). Ezek a feliratkozott e-mail címek adatbázisomban tárolódnak, és a rendszer onnan olvassa ki, hogy mely címekre küldjön értesítőt. Amennyiben ezt vissza szeretnéd mondani, szintén a főoldalon lévő Üzenet menüben írj nekem, megfelelő tárggyal és a levél szövegében írd meg, melyik e-mail címről van szó (mivel egyáltalán nem biztos, hogy azt az e-mail címet szeretnéd visszamondani, amelyről küldöd a levelet)! A Fórumba a kissé lejjebb látható fekete szövegdobozra kattintva lehet írni új hozzászólást. Üres hozzászólást nem lehet írni.

4. EGYÉB SZABÁLYOK, ETIKETT
Minden kép, hang, videoanyag (mérettől, formátumtól stb. függetlenül) szerzői joga Fülöp Lászlót illeti meg. Ezek bármely felületen történő, előzetes engedély nélküli felhasználása (akár videóból kivágott egyetlen képkocka is!), továbbá bármekkora terjedelmű szövegrészlet felhasználása nem engedélyezett. Előzetesen kérhetsz engedélyt, a főoldalon az Üzenet menüből, megbeszéljük, mikor, hol, milyen formában és konkrétan mely tartalmakat szeretnéd felhasználni. Engedékeny vagyok. Ha írsz és megbeszéljük, rendben van a dolog, ha viszont meglátom egyes platformokon a tartalmaimat, azokat minden figyelmeztetés nélkül töröltetem, hiszen jogosan élek szerzői jogaimmal. Sajnos nem lehetek tekintettel arra, ki és miért osztja meg (pontosabban leszedi az oldalról és feltölti a konkrét tartalmat) az adott tartalmat. Ha linkelsz valahová, azzal semmi probléma, jelöld meg a forrást és rendben vagyunk. Örülök is, ha reklámozol. De kérlek, a fenti sorokban leírtakat tartsd be!
Az oldalon számos olyan kép található, mely egyes cégek saját, zárt magánterületein készültek (illetve, amelyek utcafrontról készültek egy adott magánterületen álló buszokról, azok is ide sorolhatóak). Ezek publikálására engedélyt kaptam. Kérlek, ezeket a képeket kezeld "finoman", ne lopkodd le kérés nélkül, ne csinálj belőle cikket XY hírportálon. Írj előtte, ha fel szeretnéd használni! Megbeszéljük!

IP-címed:
Kattints az IP-címre annak vágólapra másolásához!

🔒 A teljes weboldal titkosított kapcsolatot használ.

🌞
🌛